[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
- Várj ne rohanj! Mi van akkor, ha én nem emlékszem? Elég megrázó volt átélni a feltoluló képeket, de ennél többre egyszerűen nem emlékszem. Nem hagyhatsz, így itt! (M) |
- Tudod, az IMAKÖ tagjai időnként találkoznak, hogy hírt kapjanak egymásról. Ez itt a Találkozások Tüze. Ha sokáig nem találkozunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy miér létezünk. Ilyenkor akad utunkba a Pillangó, aki útbaigazít, hogy találkozhassunk, és emlékeztessük egymást magunknak és négy társunknak tett régi ígéretére, amit akkor tettünk, mikor a TITOK birtokába jutottunk. Mások is azért vannak itt, de ők más titkok tudói. Itt mindenki örül ha a Találkozások Tüzéből megtisztulva tér vissza, ahol leégnek róla a mindennapi gondok, amik az élet szövevényes útjain ráragadtak és gátolták az emlékezetben. De most el kell válnunk. (Ö) |
Ezzel az új-régi emlékkel huppantunk le a tábortűz mellé. Mire magamhoz tértem, már mindenki a tűz körül ült. Végignéztem magamon, semmiféle égésnyomot nem láttam a talpamon, a testemen, sőt a ruháim is épek voltak. Kezem a tűz felé nyújtottam, forróság áradt felé. A lányhoz fordultam: - Mi ez a tűz? Mi ez az egész szertartás? És hogy kerültem én ide?! (M) |
Csak az volt a furcsa, hogy én voltam a kislány, és ő volt a felnőtt. Az anyám. A lépcső tetején három fehér ruhás idősebb nő várt bennünket. Mikor felértünk a középső azt kérdezte tőlem: - Valóban rászántad magad hogy megtanuld a TITKOT? Bólintottam. Anyám a fehér ruhás nő kezébe tette a kezemet, megsimította a fejem, és visszafelé indult. Akkor láttam, hogy már négy hasonló korú kislány van ott. Mikor én is csatlakoztam hozzájuk, azt mondta az egyik fehérruhás nő: - Teljes lett az IMAKÖ. (Ö) |
Olybá tűnt, mintha egy szertartás főszereplői lettünk volna. Hatalmas tömeg kísért minket, és körölöttünk, minden csupa pompa és csillogás. Virágeső hullott lábaink elé, és mi egymásra mosolyogva, méltóságtelejesen haladtunk előre.........(Anna) |
Egy város bukkant fel az emlékeim között, ahol hatalmas kövekből pontosan összeállított falak között kisebb kőházak álltak. A város főutcája nyílegyenes volt és egészen egy piramisig tartott. A piramis hatalmas volt, ahogy a tövéből felnéztem rá. Hatalmas lépcsőkből állt, melyek felfelé egyre kisebb gúlákat alkottak. Valami fehér színű, simára csiszolt kőburkolattal volt borítva. A tetején egy templom állt az ég felé magasodva. Éppen a templom felé haladtunk, mi ketten, egymás mellett lépdelve. Különös ünnepélyes ruhát viseltünk, nyakunkban drágakövekkel kirakott ékszerek lógtak. (M) |
Mikor közelebb mentem hozzá, bátoríróan felém nyújtotta a kezét. Ekkor már egész biztosan éreztem, hogy nagyon jól ismerjük egymást. Én is felé nyújtottam a kezem és mikor egymáshoz értünk csak annyit éreztem, hogy most én következek az ugrásban. Míg röppentem a tűz felé, tudtam, hogy a leányka fogja a kezemet és együtt ugrunk. Hírtelen ijedelem fogott el, hogy most valamit elrontottunk, hiszen eddig mindég csak egy valaki ugrott, mi meg ketten vagyunk. A tűzbe érve hirtelen súlytalannak éreztem magam, és olyan érzésem volt, mintha mindig is ide kívánkoztam volna. Én is egylángnyelv voltam a többi között. Ugyanakkor azt is éreztem, hogyan élvezi ezt a boldog lobogást, melegség és fényként való határtalam szétáradást a többi lángnyelvecske. Régi emlékek tolultak fel bennem, és már azt is tudtam, miért volt olyan ismerős a kislány aki kezét nyújtotta nekem (Ö) |
Különös, hogy a mosolygó szemek, milyen csáberővel, képesek hívogatni. Vajon én is ismerős vagyok-e a lánynak? Bizonyos voltam benne, hogy a maga idejében mindenre fény fog derülni........(Anna) |
Az ugrándozók között volt egy kedves, gyermeki arcú, kistermetű leány. Arcán vörösen verődtek vissza a narancs és vörös láng színei. Egyszer rámpillantott és odamosolygott, később intett felém. Úgy döntöttem odamegyek, annyira vonzott úgyis a látvány, a lány meg valahonnan ismerős volt - bár nem emlékeztem rá honnan, hacsak nem az álmaimból - arra, gondoltam: Járjunk a végére!
Előléptem a bokrok közül és odasomfordáltam. (M) |
Vagy valami olyat tudnak amit én nem tudok? (Ö) |
Azon tűnődtem, hogy lehet az, hogy a tűz nem égeti meg Őket? Vajon mi örömük telik abban, hogy az égető tűzbe ugrándoznak? Bolondok tán?........(Anna) |
Gyorsan lehajoltam, és a kezeimmel lefejtettem az indákat a lábamról, majd gyors léptekkel elindultam arra, amerre egy kis fényességet láttam. A fényhez közeledve egy tábortűzhöz érkeztem . Furcsa emberek ülték körül. Nem is az emberek voltak furcsák, hanem amit tettek. Egyenként ugráltak be a tüzbe, ki a tűzből. Mikor az egyik kiugrott, beugrott a következő. Mindezt jókedvvel tették, és mindenki tudta, hogy mikor ki fog ugrani.Én tisztes távolságból figyeltem ezt a számomra érthetetlen cselekedetet. (Ö) |
Beleolvadtam az erdőbe, de ebben a vihar előtti csendben volt valami kézzel nem foghatóan nyomasztó, mintha készült volna valami. Szinte minden érzékszervem kiéleződött, figyeltem. Egyszercsak rémülten vettem észre, hogy valami lágyan körülfonja a bokámat. Riadtan lenéztem és megdöbbenve láttam, hogy néhány inda szédítő gyorsan tekeredik felfelé a lábamon. Késő volt, már lépni sem tudtam. Sikítani szerettem volna, de az érzékszerveim - akik teljes gőzzel dolgoztak -, azt súgták, minden helyzetben van megoldás. (Mira) |
Hallottam a rovarok zümmögését, láttam a lepkék libbenő táncát. Távolabbról idegen lépése reccsentette az ágat, észrevétlenül megbújtam egy bokor mögött, mint egy őzike, megvártam, míg elhalad. Utána nyugodtan folytattam utamat. De nicsak, távolról mennydörgés hangzott, elsötétült az ég - hirtelen elcsendesült az erdő, csak a szél zúgása hallatszott - engem is elfogott a riadalom, mint a bogárkákat, hogy elbújni, haza! Ekkor éreztem meg, hogy beleolvadtam az erdőbe, eggyé váltam vele, ha egy kis időre is. Erre az időre az erdő részévé váltam - ide tartozol: súgta az erdő - nagyszerű érzés volt! ......... (Ilona) |
Gondoltam a középső úton haladok. Ahogy bandukoltam, meglepetten vettem észre, hogy ismét erdőben járok, de nem egészen olyanban, ahonnan elindultam. Ez az erdő velem lélegzett, gondolkodott, társalgott. Eltűnődtem, lehetséges, hogy ez mégis ugyanaz az erdő, csak egy másik vetülete? Egyre erősödött bennem az érzés, hogy elvarázsolt tájon járok. Az egyik fa fölém hajolt és susogott. A gondolataim között rögtön megjelent az üzenete… (Mira) |
" Gyere erre! Gyere erre!Gyere erre......... "..egyre csak ezt hallottam. Amint tanácstalanul álldogáltam elöttem egy három irányba elágazó utat pillantottam meg, ami eddig nem volt észrevehető. Látszott rajta, hogy már régen nem taposta senki ember fia. Ahogy hallgatóztam, mindinkább úgy hallatszott, mintha nem is egy hang szólongatna, hanem több. Nem tudtam megállapítani, melyik irányból jön a hívogatás. Aztán minél tanácstalanabb lettem, annál hangosabban szóltak a hangok: "Gyere ERRE! Gyere gyere ! ERRE erre erre! Gyere gyer! Erre erre!
Gyeregyererre!!!................egyre hangosabban, és hangosabban zúgott a fülembe, mint valami harangozás. Akkor már tudtam, hogy az utak hívogatnak, csalogatnak. Már annyira sürgető volt a hangjuk, hogy döntenem kellett, melyik úton indulok el, mielőtt teljesen megszédít ez a fülsiketítővé már-már követelővé váló hangzavar.Elindultam hát ................(Ö) |
Ahogyan körbe pillantottam, hová is kerültem, egyre káprázatosabb fény vett körül, akár a szikrázó napsütés. Hajamba lágyan belekapott a szél, és megsímított. A levegőben finom virág és tavasz illat kavargott, távolabbról pedig mintha zenét hallottam volna.
Egyszer csak egy hang szólt hozzám...........(Anna) |
A fekete szembogár egyre közeledett. Egyszer csak vonzani kezdett a sötétség feneketlennek tűnő mélysége. Ez a vonzás egyre erősödött. Míg bírtam ellenkeztem megvetve lábaimat, de aztán átadam magam a zuhanásnak. Az ismeretlentől való félelem érzése összekeveredett a sötétség lágy meleg ölelésével, mintha azt mondta volna: -Ne félj, vigyázok rád!
Valami puhára huppantam. A sötétség oszladozóban volt.(Ő) |
Az a szempár egyre csak nézett, nézett engem. Eleinte bagolyszemhez volt hasonlatos, de ahogy közelebbről megfigyeltem, láttam, hogy emberi szem. Olyannyira elbűvölt a látvány, hogy a külvilág megszűnt számomra létezni. A bűvös szempár pedig nőttön nőtt, a végére már az egész látóteremet elfoglalta.
kalemandra |
Ahogy tovább rebbent ágról ágra a pillangó, egyszer csak megpihent egy hófehér virágon.
Közelebb mentem hát, hogy alaposabban szemügyre vegyem, és csodák csodájára egy szemet pillantottam meg benne......(Anna) |
[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|