A magyarság ősi hitvilága a természethez kapcsolódik. Népünk művészete, művészeti ihletettsége természeti képeken alapul, mert a természetben éltek.

Ősi hitünk a NAP-hoz igazodik, nem úgy, mint a zsidó hagyományok, melyek a hold-kultuszhoz.

December 21. – legyőzhetetlen Napisten  ünnepe (az egyház szerint: Jézus születésnapja)

Március 21. – tavaszi nap-éj egyenlőség: az új esztendő kezdete

A Szűz Anya dicsőítése, ünneplése volt Jézus megfeszítéséig. Ez a természet újraéledése, annak ünnepe. Az új év megkezdésének hírnökeivel: a  „görgölő-rügyes” gallyakkal köszöntötték egymást az emberek. (olajfa, nyírfa, fűzfa ágával)

Jézus keresztre feszítése után ez az ünnep kiegészítődött a „feltámadás” dicsőítésével.

A zsidóknál „páska”, amikor „kost” áldoznak fel a nép bűneiért, a hold-kultuszhoz kapcsolódik, majd ebbe a rendszerbe illeszthető be Jézus „kos helyetti” feláldozása és a bűneinkért való áldozathozatala.

Népünk a március 21-e előtti csütörtököt nevezte „zöld-csütörtöknek”. Ez volt az év egyetlen napja, amikor megújultak Jézus Urunk rendelkezését követve és megújították a VELE kötött „vérszövetséget”. Itták a bort, mely Jézus vérévé vált bennük és ették az „élet kenyerét”, az Ő emlékében. A táltosok nem Jézus szenvedéseiről beszéltek, hanem a „feltámadás” isteni akaratát hirdették. Nagypénteket ősi hitünkben nem ünnepeltük. A „feltámadás” nagy öröme összefonódott a Szűz Anya dicséretével. Így indult a MAGYAR HIT új éve, Boldogasszonyunk és Szent Fia dicséretével.

Ma, Húsvét ünnepével elválasztotta zsidó-kereszténységünk tavaszt fakasztó Szűz Anyánkat Szent Fiától.

A néphagyomány a Húsvét hetébe eső csütörtököt tartotta meg „zöldcsütörtöknek” és Húsvét hétfőjén azok a „legénnyé” avatottak (vagyis azok, akik átestek a „pilisezés” szertartásán), segítenek a Szűz Anyának az „élő-virágok”, a leánykák növekedésében azzal, hogy vízzel jól meglocsolják őket.

(Badiny Jós Ferenc: A Káld-Pártus hagyományok és a magyarok Jézus-vallása című könyve alapján)