„… már sokat elhagytunk szavainkból, s helyettök idegennel élünk … nyelvünk … az idegen szavakat, mint a tűz a vizet, meg nem szenvedheti.” „Az idő, ha munkásak leszünk, kiemel éjünkből, s bámulni fogjuk … minden szavainkban, a nagy ősök világos szép lelkét, kiktől ez az egyetlen, s bizony oly méltatlanúl  rejtett, s elhagyott kincs – a nyelv ránk örökül szállott.” (Vörösmarty Mihály, 1847.)

„Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja az idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, hazaáruló!” (Gárdonyi Géza, 1863-1922.)

„ A mi nyelvünkben kirívóbb az idegen szó … s ez okból nekünk többet kell gondolni a nyelv tisztaságával … Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk. … Mihelyt a gondolat elszakad a nyelvtől, és nem együtt lélegzik vele, maga a gondolat is elhomályosul. Egy találó nyelvi fordulat, mely együtt fogan a tudományos mondanivalóval … többet tesz a megértés érdekében, mint a terjengős fejtegetések. … a kitűnő tudósok kitűnő írók is. … mindig egyszerűek, szemléletesek és érzékletesek, mindig tárgyiak, tapraesettek és közvetlenek. „ (Kosztolányi Dezső, 1885-1936.)

„ … az idegen szó dédelgetése nem szókincsbeli gazdagodást, hanem éppen ellenkezőleg, szegényedést jelent. Egy sereg magyar szót hagyunk figyelmen kívül, mikor idegen szót használunk.” (Szabó T. Attila, 1906-1987.)

„Most még … a magyar a világ azon (nem nagyszámú) nyelvei közé tartozik, amelyeken minden tudományt művelni lehet. … Ha azonban a szaktudományok anyanyelven való művelését nem szorgalmazzuk, menthetetlenül a nagy tudományos világfolyam partjára sodródunk” (Fábián Pál, 1997.)