Fa: az élet szimbóluma. Magában rejti a különféle korszakok, az emberiség, a család és az egyén analógiáját is. A fa gyökere jelenti az anyaméhben eltöltött időt, az ifjúkort, de az altudat otthonát is, a rejtett ösztönéletet, a föld mélyében és az anyaméhben végbemenő szaporodási misztériumok folyamatát. A fa törzse az élet dereka, az ember törzse, az emésztő, a vérképző, az átvezető szervek helye. A fa koronája az érett kiteljesedésnek, az ember fejének, a szellemnek, az értelemnek és az akaratnak jelképes tere.

A fákat a különféle bolygók szerint osztályozhatjuk, amelyeknek hatása alá tartoznak, és ilyenformán ezeket a bolygóerőket szimbolizálják. A gyümölcsfákról általában megjegyezhetjük, hogy mindig valamilyen terhelést, de eredményt is jelentenek.

Fűz: Szaturnusz. Fenyő: Jupiter. Gesztenye: Rák, Hold. Olajfa: Mars. Tölgy: Oroszlán, Nap.

(Szepes Mária: Az álom mágiája című könyvéből)

Fa - Az elemek harcának kitett önállóan helytálló ember szimbóluma. A hármasságot (gyökér, törzs, lombok) megvalósított, a maga teljességében álló, kiteljesedett felnőtt. (forrás: Harmonet)

Falomb - A lombok a tudatosságunkat, tudásunkat, fejlődésünk lezárt szakaszait mutatják. Ha ágait levágjuk, terveink félbe maradnak, ám ha fára mászunk, és a lombokban ülünk, terveink megvalósulnak. A fa levelei környezetünket, kapcsolatainkat jelentik. (forrás: Harmonet)

Erdő - A lélek tartománya. A tudattalan, a Jin oldalán felfedezett problémák jelképe. Meditáció során a beavatás színhelye. (erdei tisztás) A lombok között átszűrődő napfény reménysugár, míg a mohos fatörzsek az irányt mutatják az erdei úton. (forrás: Harmonet)

„Fehér lótuszok tündökölve

Hajbókolnak a nyári nap előtt.”     

 /Ady/

Az emberi szellem hasonlatos a lótuszvirághoz. Mint ahogy a lótusz a tavak és mocsarak iszapos fenekéről tör fel a víz felszínére, úgy sarjad ki az emberi szellem is az anyagi világ sötétjéből és úgy emelkedik föl a fény felé.

És miként a lótusz a vizek felszínén szétterjeszti leveleit, majd pedig a napfény hatására kibontakoztatja szépséges virágát, úgy bontakozik ki a szellemi mivoltát fölismerő emberi lélek is a magasabb világok fényénél a magasabb rendű erők hatására.

De ehhez az szükséges, hogy – mint a lótusz – boldogan kitárjuk lelkünket a szellem napsugara előtt és hagyjuk, hogy a magasabb világokból szüntelenül leáradó fények érleljék bensőnket, miként a Nap sugarai a lótuszvirág szívét.

Mikor tehát úgy érezzük, hogy lábunk elmerül a föld sarában, emeljük fel lótusz-szellemünket a legmagasabbhoz, ami számunkra létezik. Lelkünk már-már összecsukódó szirmai újra erőt, színt és szépséget nyernek majd tőle.